FoldIt – Gamifikált Kutatás, Gamifikált Közösség

Foldit - Gamifikált kutatás

A gamifikált kutatás alkalmazása a játékosítás történetének egyik legnagyobb áttörése volt.  A FoldIt 2008-ban indult. A jól felépített játékon keresztül a közösségben rejlő szellemi kapacitás kihasználásával tudtak gyors eredményt elérni.

A FoldIt egy gamifikált kutatást elősegítő számítógépes játék. A játék David Baker a University of Washington professzorának kutatása közben alakult ki.

Baker olyan fehérje szerkezeteket keresett, amik a valóságban is léteznek. Ehhez próbálgatással akart eljutni. Egy számítógépes programot fejlesztettek, ami a Rosetta nevet kapta. Ez a program hajtogatta a fehérje szerkezeteket. Mivel ehhez hatalmas számítási kapacitásra van szükség, a számítógépes programot ingyenes képernyővédőként lehetett letölteni. Aki letöltötte ezt a programot, az a számítógépe üres kapacitását biztosította a tudományos munkához. A sikeresnek vélt szerkezeteket pedig a gép elküldte ellenőrzésre szakembereknek. Ezzel Baker a felhő alapú számítástechnikát (cloud computing) használta a tudományos munkájához.

Idővel kiderült, hogy az emberek, akiknek a képernyőjén ez a program futott, bele szerettek volna nyúlni a folyamatba. A számítógépnél jobban látták, hogy milyen lépést kéne tenni a sikeres szerkezet felé.

Ez a gamifikált kutatás nem más, mint egy érdekes puzzle

Az igényből, hogy a felhasználók is belenyúljanak a hajtogatásba, nőtt ki a FoldIt alkalmazás. Ez a Rosetta gamifikált változata. Egy számítógépes játék. A FoldIt 2008 májusától ingyenesen hozzáférhető. A felhasználók bevezető feladatokon keresztül ismerik meg a fehérje szerkezetek alapvető kapcsolódási szabályait. Előrehaladva egyre összetettebb fehérje szerkezeteket hozhatnak létre. Egymás szerkezeteit is manipulálhatják. A legmagasabb pontszámot elérő modelleket a kutatásban résztvevő szakemberek megvizsgálják.

A tudományos feladat, hogy létező fehérje struktúrákat találjunk egy hatalmas összerakó játékká változott. A tudományos feladat gamifikált verziója közösségi játékká vált. A játékosok a sikeres fehérje hajtogatásért pontokat kaptak. A felhasználók nem csak egyénileg, de csapatokban is játszhatnak.

A gamifikált kutatás izgalmas játéka 240.000 regisztrált felhasználót tart számon. A weboldal tanúsága szerint még ma is aktívan folyik a játék.

A cikk megírásához az alábbi forrásokat használtam:
http://fold.it/portal/info/about
https://en.wikipedia.org/wiki/Foldit
http://www.gamesforchange.org/play/foldit/

About the Author

DANGEL ARTÚR
A Gamifikáció Evangelistája. Gamifikációs szakújságíró, informatikus, projekt vezető. Artúr szerint bármilyen helyzetbe is visz a sors, a játék segít.

Be the first to comment on "FoldIt – Gamifikált Kutatás, Gamifikált Közösség"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*