Tudnak-e A Felnőttek Játszani? – Játszva Játszani Tanulni

Element projekt csapat - játszani tanítanak.

Tudnak-e a felnőttek játszani? Ez a költői kérdés lett a címe annak a workshopnak, ami ez év március 25-én lesz. A tréning vezetői arra vállalkoznak, hogy a jelentkezőkből kihozzák az elfeledett gyereket: játszani tanítanak.  Az ötlet három kitalálója volt a vendégem a Rádió Bézs stúdiójában.

Kedves ismerősöm hívta fel a figyelmem arra a workshopra, ami azt állítja, megtanítja a felnőtteket játszani. Mindezt persze játszva! A téma egyértelműen felkeltette az érdeklődésem, ezért rögtön megkerestem az egyik szervezőt. Kiderült, hogy három hölgy találta ki és vezeti ezt a programot. Mivel szerettem volna, hogy mindannyian ott legyenek a beszélgetésen, hosszas egyeztetéssel sikerült csak időpontot találni.

Egy hétfő reggel találkoztunk. Persze nehezen és viharosan indult a reggel. Ezek után zavarba ejtően jó fordulat volt a találkozás. A hölgyek sugárzóan vidámak és kedvesek:

  • Horváth Réka – tánctanár, tréner
  • Sobják Mónika – tudatosság tréner és belső idegenvezető
  • Szirmai Anna – pszichológus, dramatista, tréner

Ők hárman az Element projektcsapat.

Honnan jött az ötlet: felnőtteket játszani tanítani?

Réka, Móni és Anna már egy évtized óta együtt dolgoznak. Közös munkáik egy multinacionális cégnél indultak. Hamar kiderült, hogy a cég alkalmazottai ki vannak éhezve a játékra. A játék felszabadít, felold, összehoz. És még lehet sorolni, mennyi áldásos hatása van. A csapat mindezt fel is fedezte és azóta töretlen lelkesedéssel csinálja.

Elmondták, hogy nagyon sokan már nem tudnak játszani. Sok visszatartó erő van. Talán a legerősebb az, hogy az emberek nehezen tudnak abból a szerepből kilépni, amit a környezet kiszabott rájuk: a csoportvezető, az igazgató, az osztályvezető, a szakember. Mind-mind komolyságot és fegyelmezett higgadtságot kívánó feladat.

Valóban? Frászt! 🙂

Meg lehet újra tanulni játszani?

A jó hír, hogy igen! Bennünk van a gyerek, csak hagynunk kell újra élni. Ebben segít ez a kicsattanóan vidám és lelkes csapat. Játékkal, mozgással, elsöprő örömmel teszik mindezt. Kérem, jelentkezzék az, akire nincsenek hatással!

A riportban azt is elárulták, ők hogyan játszanak a mindennapjaikban, a magánéletükben hogyan alkalmazzák játékos hozzáállásukat. A beszélgetésben még elmesélték legnagyobb sikereiket, sztoriztak, és elárulták, miért fontos számukra, hogy mindenki megtanuljon játszani. Sobják Móni a világbékét se hagyta ki.

A workshop részletes leírását ezen a linken lehet olvasni.

A riport teljes terjedelmében ezen a linken, vagy podcaston meghallgatható.

About the Author

DANGEL ARTÚR
A Gamifikáció Evangelistája. Gamifikációs szakújságíró, informatikus, projekt vezető. Artúr szerint bármilyen helyzetbe is visz a sors, a játék segít.